E-Zeneoktatás

E-Zeneoktatás E-Zeneoktatás

Rólam

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Jazz-zongora szakán, Gonda János növendékeként szereztem művész-tanári diplomát 1995-ben. 25 éve színpadi, úgynevezett “session” zenészként dolgozom a legkülönfélébb zenei formációkban. Ez alatt lehetőségem nyílt sok mindent megismerni és kipróbálni a popzenétől egészen a free-jazzig. Számos olyan előadó művésszel volt szerencsém együtt dolgozni, akik a magyar és nemzetközi zenei élet élvonalbeli, meghatározó alakjai. A koncertezéssel párhuzamosan a tanítás is folyamatosan jelen volt és van az életemben.

Az utóbbi években főként erre helyeződött át a hangsúly. Egykori tanítványaim közül néhányan már Zeneművészeti Főiskolát, Egyetemet végeztek és szintén tanítanak.

Ars poetica

Szerencsésnek érzem magam, mert azt csinálhatom, amit szeretek. És szeretem azt amit csinálok! A zene számomra egyfajta gondolkodásmódot jelent. Nem az érzelmek húrjait pengető, a szórakoztató ipar mindent átható zenéjéről beszélek. Hanem arról, amit Szabados György után az igazságkeresés zenéjének neveznék. Korszellemtől független, bátor, tántoríthatatlanul egyenes, divat-cirádáktól, magamutogatástól mentes hangzás ez. Titok, ami mindenki számára hozzáférhető. Mint a föld, a víz és a levegő. Egyszerű és kifürkészhetetlen.

 

„Nem az a misztikum, hogy milyen a világ, hanem hogy egyáltalán van.”

− Ludvig Wittgenstein

 

Zeneoktatás


FIGYELEM!!! Sajnos a vírus helyzet miatt a személyes oktatást, bizonytalan ideig digitális oktatás váltotta fel! Ez abból a szempontból jó hír, hogy az internet segítségével (online) változatlan formában folyik a tanítás. (Zongora, zeneelmélet, improvizáció stb)

A személyes oktatás újraindulásával a belváros szívében, több tantermes, hangszerekkel ellátott zenei stúdió áll rendelkezésére a tanulni vágyóknak. A zenetanulás nem korhoz kötött, így kortól függetlenül várjuk az érdeklődőket! Az első konzultációs óra minden szakon INGYENES!

 

Zeneoktatás
Zongoraoktatás  Zeneoktatás
 

Az első INGYENES alkalommal átbeszéljük a lehetőségeket, célokat, teendőket. Meg kell ismerjük kicsit egymást, mivel zenélni és zenét tanítani nagyon személyes dolog. Minél pontosabban tudjuk mit szeretnénk elérni - nem csak a zenében - annál közelebb kerülünk ennek megvalósításához. A zongora és zenei órák személyre szabott, 50-55 perces tanórák, heti, esetenként kétheti rendszerességgel....

Rögtön az elején le kell szögeznünk valamit! Számos - manapság egyre több - internetes oldalon látok kiírva hasonlókat: “velünk pár hét alatt megtanulhat zongorázni”, vagy “egy hét alatt több száz dalt tud megtanulni a mi módszerünkkel” stb. Sajnos erre nem tudok kezességet vállalni. Hiszek a csodákban, de nem árulok zsákbamacskát. A csoda nem a végeredményben, a pár hét alatt így vagy úgy megtanult zongoradarabban, hanem az odáig megtett, küzdelmekkel, győzelmekkel, lemondásokkal, kudarcokkal és sikerekkel teli útban van.

Zeneoktatás
 Online zongoraórák  Zeneoktatás
 

Szerencsére a digitális oktatás már a vírushelyzet előtt is nagyon jól működött pl. vidéki tanulók esetében. Amennyiben a technikai feltételek a tanuló részéről is adottak, (Internet, wifi hálózat, okos telefon, kamera stb.) jelen esetben ezt az oktatási formát tartom a legcélravezetőbbnek. ...

Természetesen az élő zongoraórákat semmi nem pótolhatja, viszont - tapasztalatból tudom - szinte mindent át lehet adni és meg lehet tanulni ezen a módon is. Ha a dolog pozitív oldalát nézzük, akkor az online oktatásban megszűnnek a távolságok, így szinte a világ bármely pontjáról igénybe vehető. Az első “ismerkedés” óra természetesen itt is INGYENES!

Zeneoktatás
Improvizáció  Zeneoktatás
 

“Szeretem látni, átélni azt, amikor egy tanítványom megért valamit, és ezt az aprócska megértett dolgot beépítve a zenei gyakorlatába, elkezd alkotni. Olyasmit hoz létre, ami addig sosem létezett. Mond valamit a végtelennek. Üzen az időtlenségnek.” ...

Vannak akik kitűnően megtanultak egy bizonyos hangszeren játszani, (pl. klasszikus képzettség esetén) de a kottába leírt hangokon, előadási műveken kívül nem tudnak önállóan “szabadon” elkezdeni zenélni. Nekik lehet nagyon hasznos ez a fajta képességfejlesztés. Tanulóknak és zenetanároknak tartott több éves gyakorlattal rendelkezem ezen a téren.

Zeneoktatás
Zeneelmélet oktatás  Zeneoktatás
 

A hangszeren való játék jó ha párhuzamosan halad a zeneelmélet tanulásával. A gyakorlati tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy ez legritkább esetben van így, köszönhetően a “szolfézs” népszerűtlenségének. ... Ebben azonban nem a tantárgy, még kevésbé a tanulók a felelősek... Pedig nagyon következetes, egymásra épülő rendszerről van szó, amit ha valaki elkezd megérteni, egy új, határok nélküli világ tárul a “szeme” - illetve füle - elé.

Sokszor használom hasonlatként az autóvezetés példáját, mert úgy gondolom eléggé kifejező. Autót vezetni ugyanis meg lehet tanulni az ú.n. “kresz”, azaz az elméleti anyag megtanulása nélkül is. Viszont ha a közúti forgalomba akarunk részt venni, ott már a megtanult elméleti anyagot kell a gyakorlatban alkalmazni.


Nem egy növendékem szájából hallottam már a következő, vagy ehhez hasonló mondatokat: “- Milyen kár, hogy eddig még senki nem magyarázta el nekem ilyen érthetően...!”

Zeneoktatás
 Zenekari gyakorlat  Zeneoktatás
 

Lehetőség van az egyéni órákon elsajátított zenei ismereteket a gyakorlatban is kipróbálni, hisz a színpadi megjelenés, hangzás, az úgynevezett “színpadi rutin” az egyik legfontosabb része a fejlődésnek. Erre nyújt lehetőséget a kisebb - nagyobb formációkban tartott zenekari gyakorlat.

 

 

 

 

Zeneszerzés, hangszerelés, zenei stúdió

 

  Zeneoktatás   Reklám és filmzene készítés

Zeneoktatás   Könnyűzenei, klasszikus és jazz zenei darabok írása, hangszerelése

  Zeneoktatás   Zenei stúdió munkák (feljátszás, keverés, utómunkálatok stb.)

 

Keressen bizalommal!

 

 

Zeneszolgáltatás

 

  Zeneoktatás
Élőzene szolgáltatás  Zeneoktatás
 

Családi ünnepek, esküvők, bankettek alkalmával színvonalas, hangulatos háttérzenét biztosítunk kisebb, (hegedű-zongora) vagy nagyobb létszámú (4-5 fős) zenekarral. 

 

 

 

Kérjen ajánlatot!

 

Blog


A csend hangjai.

Gyukics Gábor elgondolkodtató verse.
 
A mi életünk vajon mennyire zajos? Nem is kívül, hanem inkább belül. A “belső szobába” mennyire szűrődnek be a külvilág hangjai?
Bővebben ...

Mindenki improvizál I. rész

Mindenki improvizál!  I.rész

 

Azaz, improvizáció, nem csak zenészeknek! 

Elsőnek talán kicsit furcsának tűnhet ez a kijelentés, de ha jobban végiggondoljuk az alábbi okfejtést, rájövünk annak igazság tartalmára. Talán most tesszük meg az első lépést afelé, hogy hamarosan elkezdjünk valamilyen hangszeren is improvizálni.

Bővebben ...

Hogyan motiváljuk gyermekünket

E-Zeneoktatás

Mint zenetanár, az egyik legfontosabb feladatnak tartom a a zenetanításban, hogy a növendékeket megtanításuk helyesen gyakorolni. Bár ha valaki hangszert fog kezébe, vagy leül zongorázni, onnantól kezdve nincs haszontalan idő. Mégis lehet úgy gyakorolni, - ráadásul sokat - hogy a zenetanulás szempontjából nem igazán hatékony. Sok minden visszatartja a szülőket, ha nincs zenei háttérismeretük. Ez azonban nem szabad hogy kedvét szegje bárkinek is!
Sokszor fordult már elő az, hogy a gyermek zenetanulásán felbuzdulva kezdett el a szülő is valamilyen hangszeren zenét tanulni. :-)

Bővebben ...

Kérdések

Zeneoktatás

Zenével, zongorázással kapcsolatos megválaszolatlan kérdései vannak? Azon gondolkozik, hogy milyen hobbi rejtelmeibe vezesse be gyermekét? Úgy gondolja, hogy jó választás lehet ön, vagy gyermeke számára a zeneművészet? Esetleg már tanult korábban zongorázni vagy egyéb hangszeren, de valami miatt abbahagyta és most úgy érzi folytatni szeretné? Ha ilyen, vagy ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják, forduljon hozzánk bizalommal! Biztos vagyok benne, hogy közösen könnyebben megtaláljuk a megoldást!

Bővebben ...

Munkáim


Könnyűzenei formációk


Patricio Baeza Band  állandó tag  1993-2002 
Hevesi Tamás  állandó tag  1993-2020 
Gerendás Péter Társaság  állandó tag  1996-2000 
Cotton Club Singers  állandó tag  1995-1997 
Jeff Porcaro emlékzenekar  állandó tag  2000-2002 
Felkai Blues Brothers  session zenész  1998-tól 
Neoton Família  Népstadion  2005 
Fekete Vonat session zenész 1999
TNT  session zenész  2003 
Back II Black  session zenész  2001-2004 
Ganxta Zolee és a Kartel  session zenész  2003-2004 
Zséda  állandó tag  2004-2011 


Jazz zenekarok


Lakatos Ágnes zenekara  állandó tag  1995-1997 
In Line Group  állandó tag  1998 
Cotton Club Singers  állandó tag  1999-2001 
Makovics Dénes Band  állandó tag  2000-2002 
Regős Quartet  állandó tag  1993-1999 
Bontovics Kati Group  állandó tag  1995-2008 
Jazz Consort  állandó tag  2018-tól 
Jazz Steps Band  állandó tag  2019-től 



Lemezek

Zeneoktatás
Gerendás Péter Két hónap a nagy folyón 1997
Zeneoktatás
Carl Fontana & Hungarian Jazz
Trombone Company
First Time Together 2002
Zeneoktatás
Hevesi Tamás Vagyok 2000
  Van egy hely 2003
  Másnak látsz 2004
Zeneoktatás
TNT (hangszerelés, zenei rendezés) Unplugged 2001
Zeneoktatás
Farkas Zsófi (Sophie Cario) Kell valami még 2003
Zeneoktatás
Cotton Club Singers 2X2 2001
  Luxury 2004
  Vokálpatrióták 1999
Zeneoktatás
Katona Tamás Let Your Fingers Bleed 2006
Zeneoktatás
Bikini Nem lesz ennek jó vége 2000
Zeneoktatás
Back II Black Örökké akarok élni 2001
  Zene nélkül mit érek én 2003
Zeneoktatás
Zséda Zséda-Vue 2004
Zeneoktatás
Téli Márta - Winand Gábor Follow Your Dream 2000
Zeneoktatás
Roby Dely Group Downtown Stories 2000
Zeneoktatás
István Regős Verbunkos 2000
Zeneoktatás
Glaser Péter These are my hands 2019
  Bring down the angels 2018
Zeneoktatás
Jazz Consort Jazz Writ in the Water 2020


Videóim


Dés László - Bereményi Géza: Nagy utazás (English version)


Bontovics Kati Georgia


It Might as Well be Spring - Carl Fontana & Bela Szaloky (audio)



Take the "A" Train


Tomaso Albinoni: Adagio (előadó: Zséda)


Gabor Cselik: Windoors



Glaser Péter - Hol jársz?


Hevesi Tamás - Vigyázz rám


TNT - Kicsi gesztenye / Bolond aki sír (2002)



Partnereim


Kapcsolat
Küldés

Zeneoktatás

zongoraművész, zenetanár

 

Zeneoktatás    +36 20 400 8593

Zeneoktatás    info@e-zeneoktatas.hu